a fémpor tánca
2025.11.21
a képernyő hideg üveg,
rajta a felület
gondosan rendezett pixelek,
egy arc, egy alak,
amit a fény úgy simít,
mint egy mozdulatlan csapdát
alatta megindul a mozgás,
a vasreszelék
megrezdül a mágnesre,
névtelen szilánkok
küzdenek a vonzásért,
mindegyik reméli,
hogy rátapadhat a ragyogás szélére
így hullanak egymásra
a felvert fényhab-bókok;
mind azt hiszi,
hogy szavai kulcsok,
amik megnyitják az ajtót,
pedig csak ecsetek,
amik a hiúság páncéljára
festenek még egy fényes csíkot
az arc, ott a középpontban
tettetett szerénységgel
biccent,
mint aki nem érzi,
hogy közben lassan
tovább szövik köré
a ragyogás csalóka szövetét
válasza egyszerű jel:
egy szív, egy mosoly,
az üveg mögött
egy gépies bólintás –
a csendes motor,
amely lesöpri a port,
hogy a mágnes újra tiszta legyen,
készen a következő adagra
a felület pedig
érintetlen marad –
és hideg
(2025)
