a délutáni fénycsíkmegáll a konyhaasztalon,megakad a vizespoháron
rajta az ujjlenyomatodlabirintus a lemenő napnak,ebben az opálos útvesztőbenmegtörik és eltéved a fény,hogy ne találjon kiutataz éjszaka előtt
ez a vékony, áttetsző hártyamost az egyetlen menedék,ami még képes megtartani a meleget
valahol messzebb, az utcánegy autó kanyarodik,a gumik...
az elején még vendégek voltunk a saját időnkben — a kanapén nem volt süppedés, a szőnyeg rojtjai párhuzamosan álltak, a kicsomagolt bútoroknak még fólia-szaga volt
később a sarkokban pókhálók gyűltek, a csend megromlott, mint a kint hagyott étel — a ki nem mondott szavak fanyar íze ott keringett a szánkban
két kis élet törte ránk az ajtót, ...
a kohók ideje elmerült mögöttünk,az a láz, az a vakító olvadás,amely egyszer felemésztetteminden különálló körvonalunkat,már csak utófény a bőr alatt —egy vissza nem térő izzásárnyéka
most kőből vagyok,nem súlytalanságból,nem felejtésből,hanem a megmaradáscsöndes akaratából
ha megérinted a felszínem,a hűvösség először talánelutasítónak tűnik,mintha a...
az visszarendeződik a helyére
amelyet még csak
a szél emléke érintett
már nem a sodrás zúgása,nem a fehéren szakadó hab —az csak a kezdet volt:a víz nyers izma,ahogy két kő egymásnak csapódika zuhatag vak erőterében
aztán jött a barnára dagadt ár,a víz nem tükrözött semmit,csak temetett,iszap és uszadék közötttapogattuk ki egymásta meder feszült szívdobbanásában,túléltük, ami eltakart
most a felszín sima,...
a szavad kenyér,a csendünk kő,és ez a kék,mint tó fenekénmozdulatlan fény —közös szövetünk
nem a szín,amit a piac csodál,nem egy ablak a világra:ez a fal,az együtt épített szoba,kettőnk lélegzete
az a súlyos szövet,ami mindkettőnket tart
amikor szemedbe nézek,nem arcomat keresem,nem a tükörképet
nem magamat látom,...
kereshetnék neveket,nevezhetnélek kőnek,
nevezhetnélek fénynek
odaszegezhetnélek egy szóval,mint egy pillangót az üveglap alá
de a szavak a befejezett dolgoknak valók,sírkövek a kimondás kertjében,pecsétek egy lezárt dobozon
te nem vagy dolog.te vagy a tér, ami körém hajlik,a mozdulat, ami még a csendben is tarthogyan nevezzem meg a levegőt,amikor...
ne keress engem a szélbena szél hazudik – csupán levegő
ne keress a csillagokbanhideg fények őkegy régi időből
nem foglak „megtalálni”,nagy szó ez – ígéret,nem ígéreteket hagyok – maradok
ott leszek, mint egy régi heg az emlékezeteden,amit néha megérintesz,hogy lásd, valódi-e
ott leszek a csendben,épp mielőtt megszólalnál –...
egy egyszerű kő,nem fényes márvány
egy darab kő, amit a szél ver,a nevem, a két évszám,semmi idézet,semmi ígéret
körülötte a fű közömbösen nő,ugyanaz a zöld, amit gyerekként láttam
lépések tapossák, anélkül, hogy tudnák –a természet, az örök levéltárosegyetlen könyvet sem vezet rólunk
egy őszinte kő, nem tettet semmit,mint a borotvált fejem;...