a hüvelykujj liturgiája
2026.01.26
a fényesre koptatott
üveglap alatt —
ahol a zsíros ujjlenyomatok
összeérnek —
valami
ideges rovar-nesz,
ahogy a drótok
izzanak a tokban
a hüvelykujj már
reflexből jár,
csúszik felfelé
a síkos felületen,
mintha a kút fenekén,
a kövek között
keresnél valami csillogót,
amit sosem dobtak bele
arcok jönnek szembe,
fóliába csomagolt mosolyok,
tartósított életek,
mint a kirakatban hagyott
sütemények,
amikről csak közelről látni,
hogy műanyagból vannak
mire a retina rögzítené,
már le is lökted őket
a süllyesztőbe,
a figyelem úgy hullik szét,
mint a száraz kenyérhéj,
amit az asztal alá söpörsz
és valahol egy ablaktalan
raktárépületben,
a hűtőventilátorok huzatában
valaki gondosan leltárba veszi
ezt a sok morzsát
a szoba sötét,
csak az arc dereng kékesen,
mint egy halványzöld
foszfor-maszk,
te vagy az oltár,
a pap, és a perselybe dobott
aprópénz is egyben
a szalag csak pörög,
feltekeri az időt,
mint egy régi kazettát,
amit a lejátszó lassan begyűr,
de te csak nézed a gubancot,
mintha értenéd a zajt
(2026)
