ahol a szó elhallgat
2025.11.01
kerestem Őt
a szavakban, a nevekben,
melyeket adtak neki:
Fény, Szeretet, Kezdet,
de minden szó
kőemlékmű volt –
hideg, befejezett,
magányos
kiáltottam a szavakat,
metsző hangjegyeket,
lélegzet nélkül köztük,
kalapácsokat,
melyek fémre csapnak
minél többet olvastam,
annál inkább elillant
a jelentés,
a betűk maradtak
– a kalitka,
a madár már elrepült
mégis megtaláltam Őt
– nem a szóban;
az "én" és a "te" között,
amikor nem beszélünk,
a kérdés és a csend között,
ahol az egyik dolog
név nélkül érinti a másikat
amikor magamra maradtam,
fülemben
vérem halk ritmusával,
akkor meghallottam
a legfontosabbat:
a szünetet
a dobbanások között
a szeretet
nem a te kezed,
sem az enyém,
hanem a levegő köztük,
mielőtt összeérnek –
a csend,
ami mindent kimond,
mit a szó elhallgat
Isten a távolság
két szó között
nem a főnév,
hanem a szünet,
a lélegzetvétel
két szótag között,
a csend,
ami a hangjegyeknek
jelentést ad
(2025)
