egyazon éjben
2025.10.31
egyazon éjben járunk,
párhuzamos utakon,
a halál és én —
két régi ismerős
nézzük egymást,
de úgy teszünk,
mintha nem ismernénk
fel a másikat
lassú játék ez,
néma és pontos,
mint a légzés
és ő fél
látja, mennyire
megszerettem
a csendet –
már tudok élni
várakozás nélkül
látja a sima fejemet,
a szikár alakom,
ahogy lassan elfogadom
az árnyékok rendjét
attól fél,
hogy beleszeretek –
hogy egy napon
az ő semmijét
szebbnek találom majd
az élők zajánál
én is félek,
nem tőle; magamtól,
hogy a csend,
amit építettem –
már az ő csendje,
hogy az erő, amivel már
nem kérek semmit –
már az ő közönye
attól félek, hogy
miközben kerülöm,
egyre jobban
hasonlítok rá
és árnyam
árnyára simul
(2025)
