fénykő
2025.12.04
nem úgy van az,
ahogy a lombot hozza a fa,
nem a tavasz parancsa,
nem a napfény
könnyű ígérete
a vers a gyanta,
a gyanta egy vers
mindig seb helyén indul;
egy letört ág csonkja,
egy repedés a kéregben,
amit a fagy feszített szét,
vagy egy rovar fúrt bele
a fa nem akarja,
csak a belső nedv
szivárog ki a résen –
ragadós védekezés
a világ érintése ellen
az anyag lassan
megkeményedik,
átlátszóvá lesz,
és magába zár egy pillanatot:
egy porszemet,
egy megrekedt levegőt
ez a borostyán-fényű könny
nem a növekedés jele,
hanem a sérülésé
a fa tovább él,
de a seb
ott marad rajta,
mint egy fénybe dermedt
emlékezés
(2025)
