kék akol
2025.12.29
a görgetés
hangtalan litánia,
imádság térdelés nélkül,
az ujjbegyed
engedelmes reflexe
ez a kis remegés
már nem döntés —
csak beidegződés
amit eléd sodor a fény,
az csillogó,
gondosan csomagolt szirup,
rímekbe rendezett édesség,
ahol a szavak
nem jelentenek,
csak ragadnak
és te rányomsz,
mert itt nincs kockázat –
itt a meleg,
a jól ismert félhomály,
ahol minden szó
puhára párnázott,
és senki nem sérül meg
aztán egyszer csak
megvillan valami más –
egy sor,
ami nem kér elnézést,
nem tömíti be a réseket,
nem díszít, csak vág
a képernyő
hirtelen hűvös lesz,
és a csend,
ami utána marad,
nem a figyelem csendje,
hanem az elfordulásé
felismersz benne valamit,
amit jobb lenne nem tudni,
mert a valódi szó
súlyt ad,
a lájk csak számot
keresed
a megfelelő mozdulatot,
egy apró jelet,
ami kimondaná:
„érintett vagyok”
de nem készítettek gombot
az ilyen pillanatokhoz –
nincs ikonja a beismerésnek,
nincs képe annak,
hogy valami belénk szivárgott
csendesen
így marad a görgetés,
mint egy lassú, téli séta,
amelyben minden kirakat
kicsit felmelegít,
és minden igazság
kicsit fázós marad
(2025)
