társfüggőség
2025.12.17
azt hiszed, a te leveleid
érik el a napot,
azt hiszed, hogy törzse
a te erőd
de te csak folyondár vagy,
a rostjaidban nincs tartás,
csak a kapaszkodás nedvdús,
zöld kényszere
rátekeredtél arra, aki állt,
felvetted a formáját,
a kérgét hitted a saját bőrödnek,
az ő törzsét a te gerincednek
ez a csalás biológiája –
magasságnak nevezni azt,
hogy valaki más nyakában lógsz
a katasztrófa csendes –
amikor a fa elmozdul,
vagy kivágják alólad,
a gravitáció visszakéri,
ami az övé
nem törsz el –
a lágyszár nem törik
csak összeomlasz
egy formátlan halomba a fűben,
saját súlyod fojt meg,
mert nincs vázad,
ami megtartson a levegőben
a gyógyulás nem a visszakúszás;
a gyógyulás a talaj,
a lassú, kíméletlen kémia –
hagyni, hogy a puha, zöld szárak
megkeményedjenek,
hogy a nedvek helyét
átvegye a fás szövet
magányos munka –
növeszteni egy saját,
érdes kérget,
ami már nem simul senkihez,
ami nem ölel,
csak tart
(2025)
