virágos birodalom
2025.12.12
csípőre tett kéz,
ez a mozdulat már
nem keres kapaszkodót,
nem kérdez
és nem bizonytalan –
egy halk,
mégis feltörölhetetlen
jelölés a tér közepén,
ahol a levegő is igazodik hozzád,
mintha fényt állítanál be
egy láthatatlan skálán
öt év,
ennyi idő kellett,
hogy a világ
megtanulja
a jelenléted súlyát —
nem te tanultad a világot,
hanem a világ tanult meg
köréd rendeződni
a ruhádon az apró virágok
nem minták,
hanem szövött térképek,
egy új,
sérthetetlen országrész
határvonalai,
szirom és páncél egyszerre,
a gyermeki báj és
a kibomló öntudat
finom, titkos szövetsége
a szemed kékje már most
olyan, mint a hajnal
első tiszta lencséje –
fölé hajol a dolgoknak,
felismeri őket,
és ami belenéz,
az visszarendeződik a helyére
még puha az arcéled,
kislànyom,
még ott dereng benne
a babakor szétmálló derűje,
mint egy visszafutó hullám
utolsó pár cseppje,
de a tartásod már
egy apró királynőé,
valakié, aki tudja,
hogy a saját helyére állt —
és ettől a hely is megnyugszik
nem kell szólnod,
a csend körülötted nem hiány,
hanem virágzás:
egy néma,
győzhetetlen tavasz,
amely minden
lélegzetvétellel kijelenti,
hogy elkezdődött a birodalma
(2025)
