napokig kereshetnék szavakat,idegenek lennének, kölcsönzött ruhák
annak, amit nektek adok, nincs szótára,csak érintéssel és csenddel beszélhető
a testemaz egyetlen könyv, amit olvastatok
ez a bőr, naptól perzselt pergamen
a kereszt és a sasegy hangnál isősibb nyelven írt fejezetek
amikor kis kezed, kislányom, érinti a tintát,amikorkék szemeid, ...
eljön az idő,amikor már csak történet leszek –kifakult tinta,egy hang a szélben
a nap ugyanúgy égeti majd kezeteket,de az enyém már földdé lett
akkor ne keressetek a fényképekenkeressetek saját szemetek mélyén,a kékbenegy kölcsönzött égben
hagytam nektek egy iránytűt,mely nem északot mutatja,hanem azt a pontot bennetek,ami igaz
a dél lassanereszkedik,mint aranypor a levegőben
a hangotokkismadarak a csend kertjében
kezemet nézem az asztalon –idő barnította bőr
te, kisfiam, felemeled arcod,szemed két kék ásvány
nem a szín az, ami kérdez,hanem a mélye,s a válasz nem bennem van
te pedig, kislányom,kockákból tornyot emelszegész világgal,odaadással
történeteimsúlyosak,tintával ésutakkal íródtak
de itt, ebben a fénybennincs súlyuk
itt tanulok létezniteher nélkül,mint idegen,akinek vizet kínálnak
nézem a kezeidet –nem olyanok, mint az enyémek
az enyémek fegyvereket;tollat, könyvet,markoltak,a tieid formát adnak a csendnek,gyökeret az életnek
a te erődsosem páncél,hanem fa:csendben növekszik,...
néhanapján töredékekből vagyok,a törött képmásom szétfolyik ezer képernyőn
a gyár fehér zaja csörgedezik az ereimben,és régi hangok, akár árnyékok,még mindig kérdéseket suttognak utánam
aztán megmozdul bennem a visszatérés ösztöne,a lábam emlékszik az útra,még ha az elmém eltéved is a mellékutcákban
minden lépés egy darabot tép le a hazugságból,és...