a pelyvát könnyű vinni,a szél óvatos tenyerefelkapja a port,a kiszáradt héjakat;nincs bennük anyag,csak maradék fény a felületen,kézről kézre szállnak,mintha senkinek semjelentenének terhet –a semmi lebeg így
az ő szavaik váltópénz,idegen ujjlenyomatokrétege hull rajtuk,lassú koptatás alatteltűnnek a vonalak,a régi élek, a rajzolat,gömbölyűvé...
azt hiszik,a kagyló választja,dísznek növesztia tenger csöndjében
pedig a kezdet egy repedés –egy éles kőszilánk,vagy egy parazita fúródika puha test mélyére
a kagyló nem alkot,csak védekezik
a vers a gyöngyház-váladék –a mozdulatlan kényszer,amellyel a testbevonja a sebet,réteget rétegre,nem a szépségért,csak hogy ne vágjon tovább...
nem úgy van az,ahogy a lombot hozza a fa,nem a tavasz parancsa,nem a napfénykönnyű ígérete
a vers a gyanta,a gyanta egy vers
mindig seb helyén indul;egy letört ág csonkja,egy repedés a kéregben,amit a fagy feszített szét,vagy egy rovar fúrt bele
a fa nem akarja,csak a belső nedv...