a kohók ideje elmerült mögöttünk,az a láz, az a vakító olvadás,amely egyszer felemésztetteminden különálló körvonalunkat,már csak utófény a bőr alatt —egy vissza nem térő izzásárnyéka
most kőből vagyok,nem súlytalanságból,nem felejtésből,hanem a megmaradáscsöndes akaratából
ha megérinted a felszínem,a hűvösség először talánelutasítónak tűnik,mintha a...
az visszarendeződik a helyére
amelyet még csak
a szél emléke érintett
már nem a sodrás zúgása,nem a fehéren szakadó hab —az csak a kezdet volt:a víz nyers izma,ahogy két kő egymásnak csapódika zuhatag vak erőterében
aztán jött a barnára dagadt ár,a víz nem tükrözött semmit,csak temetett,iszap és uszadék közötttapogattuk ki egymásta meder feszült szívdobbanásában,túléltük, amit eltakart
most a felszín sima,...
a szavad kenyér,a csendünk kő,és ez a kék,mint tó fenekénmozdulatlan fény —közös szövetünk
nem a szín,amit a piac csodál,nem egy ablak a világra:ez a fal,az együtt épített szoba,kettőnk lélegzete
az a súlyos szövet,ami mindkettőnket tart
amikor szemedbe nézek,nem arcomat keresem,nem a tükörképet
nem magamat látom,...
kereshetnék neveket,nevezhetnélek kőnek,
nevezhetnélek fénynek
odaszegezhetnélek egy szóval,mint egy pillangót az üveglap alá
de a szavak a befejezett dolgoknak valók,sírkövek a kimondás kertjében,pecsétek egy lezárt dobozon
te nem vagy dolog.te vagy a tér, ami körém hajlik,a mozdulat, ami még a csendben is tarthogyan nevezzem meg a levegőt,amikor...
ne keress engem a szélbena szél hazudik – csupán levegő
ne keress a csillagokbanhideg fények őkegy régi időből
nem foglak „megtalálni”,nagy szó ez – ígéret,nem ígéreteket hagyok – maradok
ott leszek, mint egy régi heg az emlékezeteden,amit néha megérintesz,hogy lásd, valódi-e
ott leszek a csendben,épp mielőtt megszólalnál –...
egy egyszerű kő,nem fényes márvány
egy darab kő, amit a szél ver,a nevem, a két évszám,semmi idézet,semmi ígéret
körülötte a fű közömbösen nő,ugyanaz a zöld, amit gyerekként láttam
lépések tapossák, anélkül, hogy tudnák –a természet, az örök levéltárosegyetlen könyvet sem vezet rólunk
egy őszinte kő, nem tettet semmit,mint a borotvált fejem;...
a kulcs az ajtómásik oldalán –egy tenyérnyi távolság,mégis szakadék,mint két csillag között
hallottuk a zárvégső, fémes szavát,és most kint állunk –két menekültabból az életből,nemrég még a miénk volt
az utca csendes,a szomszédok fénye kihunyt,úgy nézzük a házat,mintha már másé lenne
rád nézek – nem szólsz...
nem beszéltünksoha nagy dolgokról
nagyapám a vas nyelvén értett,én könyvekben kerestem a jelentést
két csend futott egymás mellett,sosem ért össze
tegnap, miközben egy játékot javítottam,láttam, ahogy a kezem megszorít egy csavart
egy pillanatra nem az enyém volt,hanem az övé: a csukló szöge,a türelem lassú íve
nem szavakat hagyott rám,...